Zsinórban a harmadik vereségünket szenvedjük el!
2016.04.27 18:31Vasárnap újabb nagy vereségbe szaladtunk bele, ezúttal már a harmadikba! Ráadásul egy újabb szuperrangadót vesztettünk el. Sehol nem vagyunk a tavaszi mivoltunkhoz képest. Sorra jönnek a hibák és a pontvesztések, aminek az lett az eredménye, hogy még a második hely; sőt a dobogó is veszélybe került részünkről! Ezzel a győzelemmel ugyanis az FC Palota feljött a harmadik helyre mögénk és 1 pontra van csapatunktól! Ezzel a rangadóval viszont letudtuk a "nehéz" meccseket, így a maradék néhány fordulót kötelezően 3 ponttal kell lehoznunk! Innentől kezdve tényleg nem szabad hibáznunk, mert ahogy mondani szokás - nagy túlzással - "az életünkbe kerülhet"!
A 10. Szuperrangadóra nem volt kellemes az idő. Borongós, esős és szeles napot fogtunk ki. A Kontyfa megint kifogott rajtunk! 2x30 perc állt rendelkezésére mindkét félnek ahhoz, hogy a lehető legtöbbet tegye ki a pályára. Ezúttal nem sikerült részünkről a bravúr úgy, mint tavasszal. Nem volt meg a csapategység, ami az első félévben egyben tartotta a bandát! Nem mindig volt meg az egyetértés, így nem is mindig sikerült a védekezés vagy éppen a támadás. A mérkőzés elején inkább a hazaiak domináltak, jobb helyzetkihasználással pedig hamar elhúztak tőlünk. Csupán egy gólt tudtunk begyötörni az első félidőben, ami nem sok egy ilyen meccsen! Gyors és lapos passzokra építettek a palotaiak, sikeresen. A folytatásban már váltottunk mi is. Többször is sikerült a kapujuk elé szorítani a vendéglátókat és sikerült gólokkal befejezni a támadásokat. Ehhez azonban felkellett vállalni az offenzívebb játékot, amire rengeteg kontra volt a válasz! Sajnos ezen ellentámadások nagy részét nem sikerült megfelelően levédekezni, így hiába lövünk gólt, ha közben kapunk is. Sokszor még az egyszerűbb passzok sem jöttek össze.
A szezon második felében nem találjuk magunkat a pályán. Egyáltalán nem tükrözik az eredmények az első félév - szinte hihetetlen - teljesítményét. Veszélybe került számunkra a dobogó is, mivel 1 pontra feljött mögénk az FC Palota ezzel a győzelemmel, ráadásul egy újabb vereséggel már akár a negyedik helyre is visszaeshetünk! Elérkezett az idő, amikor már tényleg nem szabad pontokat veszíteni! Vissza kell találnunk a helyes útra, főleg most, hogy a hátralévő néhány fordulóban komolyabb ellenféllel már nem találkozunk! A 22. fordulóban a Stupid FC látogat hozzánk. Cél a 3 pont!!!
FC Palota - Pingvin FC [9-5] (5-1)
Pályára léptek:
Henézi János (1)
Szaniszló Dániel (2)
Petrovics Attila
Guttmann Zsolt
Törgyéki Rináldó
Horváth Péter
Szűcs Dániel
Molitorisz Patrik
Molnár Antal (1)
Barát Dávid
Molitorisz Gergely
———
Vissza