Győzelem a forduló rangadóján!!!
2016.03.20 18:48PINGVIN FC - FC HARRER
5-2
(3-1)
Vasárnap 14:30-as kezdéssel került lejátszásra a 16. Pingvin FC - FC Harrer örökrangadó! Jó idő, egyre több érdeklődő, és egy igazán élvezetes kis futball jellemezte a mai napot! Játékmenet: 2x30 perc, 5+1-ben.
Álmosan kezdtük a találkozót, nem igazán találtuk a labdát, ahogy az ellenfeleket sem sokszor. A Harrer egyből ránk erőltette a gyors játékot, amit az első percekben nem tudtunk felvenni. Elől csak a Henézi-Petrovics páros próbálta veszélyeztetni a kaput, inkább a védekezésre tevődött a hangsúly. Aztán egy szemfüles Henézi góllal megszereztük a vezetést; egy hazatett labdára rontott rá csapatkapitányunk, majd megelőzve a hálóőrt a kapuba továbbított! Szépen lassan belemelegedtünk a fociba és jöttek is a próbálkozások, amiket vagy blokkoltak vagy a kapus volt jó helyen. Ellenfelünk befejezése nem volt a legjobb - főleg a második félidőben - így valakinek mindig sikerült visszaérnie védekezni. Hamarosan újra Jani villant meg és ott volt a második gól! Erre már sikerült válaszolnia a Harrernek, egy baloldalról jövő erős, lapos lövés talált utat magának a kapuba, bár kapusunk beleért, hárítani már nem tudta azt. Molnár Antal húzta a lábát, helyére Törgyéki jött fel. Ez azért ilyen fontos információ, mert a cserét követően egy bedobásból, tiszta helyzetből Törgyéki Rináldó növelte az előnyünket egy fejesgóllal! Közvetlen a félidő vége előtt még kapusunk védett egy óriásit így végül 3-1-el mehettünk pihenni. A folytatásban már a Henézi-Szaniszló páros játszott túlnyomó részt elől, valamint Szűcs segített be a támadásépítésbe. Sokkal jobban megnyíltak a területek mindkét térfélen. Ennek is köszönhetően Szaniszló kapott egy labdát a bal szélen, majd tekert a hosszúba. 4-1! Bár a védekezéssel akadtak problémák ezt ellenfelünk nem tudta gólra váltani, ami igen demoralizáló tud lenni. Látszott is mivel egy újabb kontrából és egy nagy védelmi hibából Henézi lőtt újabb gólt! A Harrer védelem nem állt a helyzet magaslatán. Természetesen sorra jöttek a vendég helyzetek, lövések, melyek többnyire nem találtak kaput. Aztán egy középen átvett labdával mégis találtak egy gólt. Itt most mi hibáztunk, ez egy elkerülhető és védhető lövés volt. Több gól már nem esett a meccsen, így a 16. örökrangadót mi nyertük meg!!
A játék képéhez hozzá tartozik az is, hogy ezen a mérkőzésen egy valóban erősebb ellenfelet vertünk meg! Ezen rövid mondat a legjobban összefoglalja a mai napot: "Jobbak nem feltétlen, de hatékonyabbak voltunk!"
Pályára léptek:
Henézi János (3)
Petrovics Attila
Szaniszló Dániel (1)
Szűcs Dániel
Törgyéki Rináldó (1)
Molitorisz Patrik
Horváth Péter
Molnár Antal
Molitorisz Gergely
———
Vissza